A könyvtár idei első rendezvényén Illés Adorján világutazó volt a vendégünk. Kalandos útja során 4 év alatt körbekerülte a Földet. 39 országban 45500 km tett meg kerékpárjával. Sok emberrel találkozott és sok-sok barátsággal és tapasztalattal lett gazdagabb. Élménybeszámolójában a gyakorlati dolgoktól kezdve, - mint a szállás, étkezés, utazás – hallhattunk arról is, hogy milyen fontos volt számára hogy ne csak megtegye az általa kijelölt utat, de meg is élje azt. Amerre járt a világban törekedett arra, hogy egy-egy facsemetét ültessen. Sokat harcolt az időjárás viszontagságaival, de nagyon gyakran megtapasztalta az emberek jószándékát és segítőkészségét. Ezekből a találkozásokból merítve és saját fotóival illusztrálva kiadta első könyvét „A nagy mosolykönyv”-et, mely a könyvtárból is kikölcsönözhető. Az előadás alatt és végén is lehetőség volt a különböző kérdések feltételére illetve a könyv dedikációjára is.