Kőröstetétlen
Dátum
Ma különleges élményben volt részük az óvodásoknak, valamint az első és második osztályos diákoknak. A helyi Apróbáb Társulat premier bábelőadását tekinthettèk meg a Civil Házban.
A műsor előtt röviden beszélgettünk a gyerekekkel a Mikulásról, a rénszarvasairól, majd meghallgattuk a December című verset is, amely még ünnepibb hangulatot teremtett.
A bábelőadás során a gyerekek teljesen együtt éltek a történettel: énekeltek, válaszolgattak a báboknak, és nagy lelkesedéssel követték a mesét.
Örömmel mondhatjuk, hogy a társulat ismét hatalmas sikert aratott!
A program végén pedig szaloncukorral kedveskedtünk kis vendégeinknek